A kislány, aki az utcánkban lakik/The Little Girl Who Lives Down the Lane (1976)

A kislány, aki az utcánkban lakik/The Little Girl Who Lives Down the Lane (1976)

A címben szereplő kislány (Jodie Foster) apjával lakik együtt egy emeletes családi házban. Ha látogató érkezik, a lány ajtót nyit - és közli, hogy apja nincs otthon. Vagy dolgozik. Vagy elutazott. Vagy bármi. Lényeg, hogy az apukát senki sem látja, csak a lányát, aki úgy él a házban, mint egy felnőtt. A furcsaságok szemet szúrnak a városka többi lakójának is, így például egy hírhedt, behízelgő modorú rosszfiúnak (Martin Sheen), akinek némi vélt vagy valós gyermekmolesztálás is van már a számláján. És vajon mit rejt a családi ház pincéje?

A film, amelynek történetéből úgy tűnik, minden kitalálható. Thrillereken, horrorfilmeken edződött agyunk bizonyára már némi sejtéssel bír arról, hogy mi lehet a pincében, az apuka miért nem tud lefáradni a dolgozószobájából, vagy a hálószobából. Tiszta sor, gondolnánk, és én is úgy kezdtem Nicolas Gessner kanadai-francia koprodukcióban készült filmje megtekintéséhez, hogy annyit tudtam a történetről, mint amennyit fentebb én is vázoltam. Még csak közelében sem járunk a megoldásnak, bármire is gondolunk, egyszerűen kitalálhatatlan - olvastam még a filmről, úgyhogy e gondolatokkal is a fejemben nagy reményekkel figyeltem minden apró részletre. Nos, lehet, hogy én vártam túl sokat, elképesztő meglepetéseket, vagy túl sok horrort és thrillert nézek, de én az égvilágon semmi váratlant nem észleltem Gessner filmjében. Az történik, amire edzett agyunkkal számítunk, azért nem szerepel az illető, azért van egyedül a kis Jodie és az van a pincében. Meglepetés, megdöbbenés, kitalálhatatlan fordulat: semmi, nulla, zérusérték. És a vicc az, hogy tulajdonképpen mindez nem annyira érdekes, hiszen jól lehet szórakozni az eseményeken. Sheen elég ijesztő, remek párbeszédek vannak, mint ahogy vígjátéki elemek is… és itt van nekünk Jodie Foster, aki a hátán viszi az egész produktumot. Foster e filmben is maximálisan bizonyítja, hogy ő volt az egész hetvenes évtized legfotogénebb gyerekszereplője, aki emellett színészileg is kiemelkedőt nyújtott. Az alkotó stábnak is a „fotogénebb már nem is lehetne” juthatott az eszébe Fosterre nézve, ezért gyorsan belecsempésztek egy meztelen jelenetet is a filmbe (sőt, a producerek egyike még többet is akart), de hiába: Foster mereven elzárkózott az ötlettől (az ominózus producert elmebetegnek nevezve), ezért nővére, Connie Foster testdublőrködött a helyén az ominózus jelenetben. „Nem hiszem, hogy valaha is csinálni fogok ilyesmit” - tette még hozzá a témához Foster, aki ekkor még nem sejtette, hogy a „Csapdában”, és a „Nell…” című filmekben csinálni fog ilyesmit.

A (mű)meztelenség és a felnőtt tartalom ellenére a „The Little Girl…” érdekes módon PG besorolást kapott, ami azért nem volt túl gyakori a hetvenes évek második felében horrorfilm esetében.

Összefoglalva, teljesen rendben van a film, de véres jelenetekre egyáltalán ne számítsunk, egy lefegyverzően profi Jodie Fosterre, és egy érdekes karaktertanulmányra viszont annál inkább. A meghirdetett kiszámíthatatlanság ezzel szemben teljességgel kamu, és ez azért kisebbfajta csalódás.

Végeredmény: Csendes, de annál színvonalasabb horror remek főszereplővel

A film: 8,5 pont