A Paradicsom fantomja/Phantom of the Paradise (1974)

A Paradicsom fantomja/Phantom of the Paradise (1974)

A Death Records vezetője, de amúgy az egész zenei világ Atyaúristene, a titokzatos Swan (Paul Williams) új hangzást szeretne vadonatúj rockpalotája, a Paradicsom megnyitójára. Amikor meghallja Winslow Leach (William Finley) kantátáját, rögtön tudja, ez a zene kell neki. A zenét gyorsan megszerzi, Leach-et félreteszi az útból - összevereti, majd hamis váddal börtönbe záratja -, de arra nem számít, hogy az visszatér, és meg akarja semmisíteni az ellopott dallamait tartalmazó, időközben óriási sikert aratott lemezeket. Az őrjöngő Leach azonban pusztítása közben balesetet szenved, és szörnyűségesen deformálódik az arca. Magára vesz egy köpenyt, egy fémmaszkot, és terrorizálni kezdi a Paradicsomot, benne Swannal. Swan erre örök életre szóló szerződést kínál a torz figurának…

Ha azt mondom, hogy Brian De Palma, rögtön a „Megszállottság”, a „Nővérek”, a „Gyilkossághoz öltözve” és egyéb véres, Hitchcock által ihletett remekművei juthatnak eszünkbe. De Palma azonban 1974-ben megírt és megrendezett egy zseniális kis rockopera-horror-szatírát, amely az ekkoriban nagy teret nyert bizarrabb rockzenét állította a középpontjába. A film nincs híján az ilyen stílusú zenének, igazi vad performanszokat láthatunk, ugyanakkor kapunk egy szívbe markoló, intelligens sztorit is, amely Az operaház fantomja és a Faust elemeiből építkezik. Betekinthetünk emellett a showbiznisz színfalai mögé az örökké érvényes „látvány kell a közönségnek, minél durvább és megbotránkoztatóbb”, valamint „a meghallgatásra érkező lányokat inkább/előbb lefektetjük” epizódok segítségével. A stáb rendkívüli: Williams - aki ironikus módon a filmzene szerzője is - minden jelenetet elvisz, amelyikben jelen van, Finley a szörnyűséges maszkja alól is sajnálatra méltó, Jessica „Suspiria” Harper meg itt kezdte el bontogatni a szárnyait (és nagyon jól énekel).

Rengeteg a zene, vadabbnál vadabb látványelemek követik egymást a Paradicsom színpadán (például Gerrit Graham Frankensteinje), de eközben a történet is egyre drámaibb fordulatokat vesz, az élményt pedig fantáziadús helyszínek, időnként őrült kameramozgások és szárnyaló képzeletre valló dekorációk (by Sissy Spacek!) teszik teljessé.

 

Érdekes, hogy az alig valamivel későbbi „The Rocky Horror Picture Show” kultikus darab lett, De Palma műve ellenben sokáig feledésbe merült (és bemutatásakor úgy megbukott, mint a pinty). Magyarországon videón az Intercom forgalmazta e Fox által piacra dobott filmet (boldog idők voltak azok, amikor az Intercom számára a Fox még nem egyedül a Jedi/Légy/Alien hármasából állt); a szinkron remekül sikerült, többek között Szakácsi Sándor, és Cseke Péter hangjával.

Végeredmény: Egy klasszikus, amelyhez újra és újra megéri visszakanyarodni

A film: 10 pont