2013. december 2., hétfő

A vörös cipő/Bunhongsin/The Red Shoes (2005)

A vörös cipő/Bunhongsin/The Red Shoes (2005)


Egy pár vörös cipő, amely ha valakinek a birtokába kerül, annak az illetőnek alaposan felforgatja az életét. Főhősnőnk éppen megtudja, hogy férje megcsalja, majd, miután elköltözik otthonról, pöttöm lánya nagyon furcsán, egyre erőszakosabban kezd viselkedni vele szemben. A vita tárgya gyakran a címszereplő ruhadarab, amely nemsokára emberéleteket is követel. A kérdés: mi történt a múltban, pontosabban a múlt század elején a cipők eredeti tulajdonosával?

„A vörös cipő” című film tárgyalásánál akarva-akaratlanul is a „Cselló” jut az ember eszébe. Mivel az e nemes hangszer köré készített szintén koreai produkció bámulatosan jól sikerült (az eddigi legjobb, amivel dolgom volt - egyelőre), ezért érdemes viszonyítani, annál is inkább, mivel szinte egyidőben került a mozikba mindkét darab.
Nos, hogy lehűtsem a kedélyeket, a cipőnk minden tekintetben alulmarad vonós hangszerünkkel szemben. Történet, szereplők, rendezés mind-mind hasonló, de a színvonal és a végeredmény a „Cselló” teljes és megsemmisítő erejű győzelmét hozza. A cipőnk tele van logikai hibákkal, és erőltetett fordulatokkal. A főszereplőnő állandó szenvedése nekem már rövid idő múlva unalmas volt, a várva várt finálé pedig mindezt tartalmazta, csak triplaannyi szenvedéssel a néni részéről. A múltba tekintő történet sem különösebben érdekes, felettébb kiszámítható (nekem egy perc alatt sikerült), és nem sok köze van a sztori jelenkori részéhez; míg a „Cselló” főhősnője részese a visszapillantásnak, és fő okozója a horrorisztikus eseményeknek, itt az egyetlen kapocs egy alagsori nénike, akit talán utólag írtak bele a történetbe.

Az alapsztori számomra elég ismerős volt: egy ruhadarab, amely különböző kezekbe és lábakra kerülve furcsa dolgokat okoz tulajdonosának. Nos, ezt a történetet 1996-ban már láthattuk Hollandiából „A ruha” című többszörösen díjazott filmben (rendezte Alex van Warmerdam), melyben egy női ruha különböző kezekbe és testekre kerülve mindannyiszor erotikus vágyat ébresztett abban, aki meglátta.


De visszatérve „A vörös cipő” című darabra, számomra a „Cselló” után mindenképpen csalódást okozott. Ront az összképen a kiszámíthatósága, a gyakori hatásvadászata és az elég érdektelen karakterei. Bár technikailag minden a helyén van (ahogy Keletről megszokhattuk), ezúttal ismét egy meglehetősen romos forgatókönyvvel van dolgunk.

A dvd a Cinetel jól ismert sorozatának darabja. Kép, hang, minden rendben van vele, plusz kapunk még egy rövid dokut, és előzeteseket is.

Végeredmény: Yong-gyun Kim, avagy Woo-cheol Lee filmje? Nos, "csellózni" lehet a különbséget

A film: 4 pont
A dvd: 8,5 pont


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése