Chikara árnyéka/The Shadow of Chikara aka. The Curse of Demon Mountain (1977)

Chikara árnyéka/The Shadow of Chikara aka. The Curse of Demon Mountain (1977)

Most egy rendhagyó történetmesélés következik, melyhez segítségül hívom a Mokép ősi katalógusát:

Earl E. Smith filmje egy kis polgárháborús öldökléssel nyit, aztán hőseink elindulnak a gyémántok vélt rejtekhelye felé. Aránylag rendben lévő alakításokat láthatunk, bár sajnos a híres Slim Pickens gyorsan eltűnik a szemünk elől. Ted Neeley „Jézus Krisztus Szupersztár”-béli alakítása után néhány évvel most egy fiatal szerencsevadászt játszik, Sondra Locke pedig megismétli (szinte egy az egyben) szerepét „A törvényenkívüli Josey Wales” című Eastwood-klasszikusból. A filmet körülbelül 25 év késéssel sikerült csak megnéznem, mivel anno a nyolcvanas években a videotékás mindenkit lebeszélt róla, mondván „túl nyomasztó”. Nos, a „Chikara árnyéka” mindössze PG-t kapott a korhatároló bizottságtól, vagyis gyerekszemmel is nézhető, bár van néhány durvább jelenet. Mivel később már egy tékában sem találkoztam e művel, a Mokép kópiájáról nem tudok nyilatkozni, viszont határainkon túl a cenzúra alaposan kezelésbe vette: néhány mondat még a videószalagon is ki van sípolva (!). És igen, van a filmben állatgyilkosság is, hogy ne mindig csak az olaszoknak rójuk fel az ilyesmit. Az egyik jelenetben lovak zuhannak egy szakadékba, és bizony meg kellett állapítanom, hogy valódi, élő lovakat löktek a készítők a mélységbe (valószínűleg elpusztítandó állatokat). Általános meglepetésre a vhs-kópiák tartalmazzák ezt a jelenetsort, holott törvény tiltja (legalábbis Angliában) állatgyilkosságok mozgóképen való terjesztését. Legendák szólnak még a film hosszáról is, a videós kiadások másfél órásak, de állítólag volt egy 114 perces verzió is (lásd imdb), melyből aztán a brutális részeket a stúdió kivágatta.

Az összhatás azonban mindezek - és a 25 év várakozás - ellenére csalódást keltő volt. A közepe felé irgalmatlanul leül a film, csupán hőseink osztják egymást verbálisan. A befejezésnél csattanóval kedveskednek az alkotók, más kérdés, hogy ezt a nagy poént én már 15 perccel korábban kitaláltam. És ami egyenesen szörnyű: egy tökéletesen nem odaillő, tingli-tangli dalt kell hallgatnunk háborús-vonulós felvételek alatt, ami olyan hatást kelt, mintha mondjuk Fulci Zombija alatt Enya lenne a kísérőzene (félreértés ne essék, Fulci zombijainak, és Enyának is nagy rajongója vagyok).

A film tehát néha hangulatos, néha unalmas, de többnyire elrontott. Azt azonban mindenkinek el kell ismernie, hogy a plakátja gyönyörű:

Végeredmény: sablonokat elkerülni kívánó misztikus westernfilm túl kevés ijesztő jelenettel, és kiszámítható befejezéssel

A film: 5 pont