Satan’s Slave aka. Evil Heritage (1976)

Satan’s Slave aka. Evil Heritage (1976)

A fiatal Catherine apjával és anyjával az oldalán elautózik vidékre nagybátyjához - aki foglalkozására nézve orvos - és annak fiához, akiről nem tud túl sokat. Az utazás tragikus véget ér, már-már a célhoz érve a járgány nekimegy egy fának, Catherine apja-anyja az autóval együtt felrobban, így a lány kénytelen a segítőkész rokonoknál kiheverni a csapást. A segítőkészség azonban csak látszat: a nagybácsi terve nem kevesebb, mint hogy fia hathatós közreműködésével rituálisan meggyilkolja Catherine-t annak közelgő huszadik születésnapján…

Norman J. Warren - hasonlóan Pete Walkerhez - szintén az angol exploitation-horrorfilmek készítésében jeleskedett, bár Walker szintjére sohasem jutott el. Ugyanez érvényes az 1976-os Satan’s Slave-re is, a film nem éri el Walker legjobbjainak színvonalát… de sajnos töredékét sem. Holott Warren mindent bevet kívül-belül, forgatókönyvírónak Walker hű harcostársát, a zseniális „House of Whipcord”, vagy „House of Mortal Sin” íróját, David McGillivray-t szerződtette, a filmbe pedig megpróbálta a lehető legtöbb exploitation-elemet belesuvasztani. De a film megbukik a sztorin, az ugyanis irgalmatlanul vékony. A karakterek eléggé egysíkúak, így nincsenek a vékonyka történet segítségére, és ez azt eredményezi, hogy már bőven a félidő előtt nagyon-nagyon leül a film, és még a rengeteg cici is csak ásítást eredményez. A stáb tulajdonképpen teljesen oké, csak hát a szerepek egyhangúak. A befejezés viszont pozitívum, az utolsó tíz perc több fordulatot tartalmaz, mint az addigi lagymatag nyolcvan. Mint mondtam, sok a meztelenség, és az erőszak igen brutális, Warren meztelen korbácsolással, szemkiszúrással, szadista ágyjelenettel (rögtön a legelső percekben!) és egy szájba szúrt hölgy látványával kápráztat el minket. A bevezető ágyjelenet az angol BBFC-nél alaposan kiverte a biztosítékot, ezért azt drasztikusan lerövidítette forgalomba kerülés előtt. A nagybácsi fiacskája (Martin Potter) vágatlanul egy párnával előbb kellően oxigénhiányos állapotba juttatja szerelmi (?) partnerét, majd egy ollóval kezdi textilmentesíteni, és böködni. Az angoloknál ez a képsor nem létezik, csak némi kis ölelkezés maradt… holott a kettő közt van némi különbség.

A korbácsolós flashback során egyébként maga az író, McGillivray is feltűnik (mint pap), aki, mint ahogy említettem, sajnos ezúttal nem alkotott igazán maradandó, jó párbeszédekkel és izgalmakkal megtöltött könyvet a filmhez. Egyszer érdemes megnézni, főleg a befejezés miatt, amely kellően húsbavágó, de tartósan nem valószínű, hogy megmarad az emlékezetünkben, és talán a hetvenes évek brit exploitation-hullámának rajongóiban sem.

Végeredmény: Nagyon-nagyon felejthető brit rituálék

A film: 4,5 pont