2017. március 1., szerda

Vérfüggőség/Daddy’s Girl aka. Cravings (2006)

Vérfüggőség/Daddy’s Girl aka. Cravings (2006)


Szegény Stephent egyik csapás éri a másik után. Szerelme öngyilkos lett otthon a fürdőkádban, anyja súlyos betegséggel, infúzióra kötve kórházban fekszik, ő maga pedig nyugtatókon él. Hat hét elteltével azonban erőt vesz magán, és visszatér pszichológusi állásába. Első feladata rögtön nehézségek elé állítja, egy magát állandóan ollóval vagdosó, és ebben különös élvezetet találó tinilánnyal kell foglalkoznia. A tini ráérez a doki sebezhetőségére…

Érdekes film a „Vérfüggőség”, ugyanakkor érdekes lehet a történet kiválasztásának megítélése, értékelése is. Nyilvánvaló pozitívumokkal, de bődületes hibákkal is rendelkezik a film, mégis különválasztható e tulajdonságoktól a témája, ami önmagában is megállja a helyét. A modernkori vámpírizmusról van szó, amit itt D. J. Evans rendező egy teljesen köznapi szituációba helyez bele. De miután kicsodálkoztam magam mindezen, és elégedettséggel nyugtáztam a vámpírizmus ilyen, napjainkba való ültetését, mégis rá kell térnem a mű minőségi elemzésére. Kezdem a pozitívumokkal: a színészek egész jól teljesítenek, a történet úgy bonyolódik, hogy végül a finálé érdekesnek ígérkezik (és feledteti - részben - a hibákat). Van néhány kellemesen borzasztó, véres jelenet, mint például egy kis fehér blöki összeturmixolása, majd a belőle készített vörös limonádé kortyolgatása (bár az állatvédők bizonyára undorodnának ettől a jelenettől, valljuk meg, nem ok nélkül). A zene nagyon hangulatos, az operatőri munkára sem lehet panasz.




És akkor a negatívumok, melyekből sajna bőven akad. Mindent áthat a főszereplő, Stephen karakterének blődsége. Stephen bátyó annyi ostobaságot csinál, mint amennyit más talán egész életében sem. A csúcs az, amikor a nyilvánvalóan „véréhes” védencét befogadja magához éjszakára (előtte kábé nyolcvanezerszer a lelkére kötik, hogy pácienssel, és annak rokonaival ne közösködjön), aztán reggel lazán elmegy munkába, hagyva, hogy a leányzó egy kicsit szétnézzen a lakásban (a korábban említett kutyuli eme mesteri húzásnak látja kárát). Ehhez képest csak piskóta, hogy a harapdáló lányka anyukáját lefekteti, aztán meg csodálkozik, hogy emiatt ki akarják rúgni állásából…
Feleslegesnek tűnik a szellemesdi is (állandóan folyik a víz a csapból otthon, utalva Stephen szívszerelmének jobb létre szenderülésére), és bizony néhány elem (plusz a komplett befejezés) erőteljes nyúlásnak tűnik Takashi Miike Meghallgatásából.

Végeredmény: Érdekes téma logikátlanul cselekvő karakterekkel

A film: 6 pont


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése